Ugrás a tartalomra

Partnerek vagyunk a nehéz időkben is

Most mindenki, így a vállalatok életében is sok a kérdés. Fontosnak tartjuk, hogy közösen megtaláljuk az ezekre megfelelő válaszokat.

A járvány következtében kialakuló válság sok cég működését nehezítette meg. A megváltozott helyzetre mindenképp reagálnunk kell. Munkahelyeket kell megtartani, néha nehéz, de előremutató döntéseket is kell hoznunk. Ebben a helyzetben még égetőbb kérdéssé vált, hogy egy cég mennyit tud megtakarítani, hogyan tudja hatékonyabbá tenni folyamatait. „Mennyire hatékonyan használom az energiát?” „Hogyan takarékoskodhatnék vele?” „Milyen lehetőségeim vannak, hogy a jövőben ne kerüljek nehéz helyzetbe?” Ezeket a kérdéseket egyre több vállalatnál, intézménynél teszik fel. Az ELMŰ-ÉMÁSZ Solutions legfontosabb feladatának most azt tartja, hogy ezekre válaszokat adjon. A következő hetek posztjaiban végig vesszük azokat az irányokat, megoldásokat, amelyek hozzásegíthetnek a válságból való kilábaláshoz, és hosszú távon meghatározhatják a cégek versenyképességét. Kezdjük el együtt újratervezni a jövőt!

Az energiahatékonyságot növelő beruházásoknak két alapvető típusa van. Az egyik esetében jelentősebb beruházással olyan fenntartható rendszereket építhetők ki, amelyek a jövőben komoly megtérülési rátával, hosszú távon jelentősen csökkentik a működési költségeket.
A másik esetben a passzív megoldásokról beszélünk. Ezek leginkább a jelenlegi folyamatokban elérhető megtakarítási lehetőségek feltárását célozzák.

Teljes értékláncra kiterjedő monitoring

Energiamonitoring során a digitalizált adatok további segítséget nyújtanak a mérnök szakértőknek az ügyfelek energiafogyasztásának optimalizálásában, csökkentésében. A konkrét pénzügyi megtérülésre vonatkozóan a javaslatok során egyben az energiahatékonysági adókedvezmény igénybevételének lehetőségeit is meg kell vizsgálni, ezek későbbi beruházások költségcsökkentését is biztosítani tudják.

Fontos, hogy a monitoring a teljes értékláncra terjedjen ki. Így a cég tevékenységének bármely eleme során fellépő megtakarítási lehetőségeket, vagy éppen hibákat fel lehet tárni. Ezek a megfontolások vezérelték és inspirálják az ELMŰ-ÉMÁSZ Solutions csoportba tartozó Get Energy Solutions-nél zajló digitális fejlesztéseket. Az iNTENS egy online elérhető, intelligens adatgyűjtő és elemző platform az energiafelhasználás mérésére és nyomon követésére, amely rendszerszintű rálátást biztosít és megoldást nyújt az energia optimális felhasználására, a költségek csökkentésére az energetikai szakreferensi modul és a mérési modul használatán keresztül.

680 ügyfelünk már ezt a platformot használja és több mint 32.000 POD-ot (mérési pont) kezel számukra.

Pontosabb adatok és tervezés almérőkkel

Az energiamenedzsment rendszerek nem csupán a fejlett szoftverkörnyezettől, hanem a megbízható, minőségi eszközöktől, a mögöttük álló informatikai háttértől és az adatelemzési képességtől válnak igazán értékessé. Az almérési rendszer kiépítése többféle feladatot igényel. A tervezés során meg kell határozni, hogy melyek azok az adatok, amelyeket az ügyfél mérni kíván, fel kell deríteni, hogy mindez hogyan valósítható meg az érintett telephelyen, majd le kell szállítani és beszerelni az eszközöket. A garanciavállalás mellett a folyamatos rendelkezésre állást is biztosítani kell, továbbá a gyűjtött adatokból az ügyféligényeknek megfelelő elemzéseket kell szolgáltatni. Ha az ügyfél mindezeket egy kézből kaphatja meg, akkor nemcsak rengeteg egyeztetéstől kíméli meg magát, de sem szakmai, sem műszaki értelemben vett kompatibilitási problémáktól sem kell tartania: a Get Energy Solutions szakemberei a tervezéstől a kivitelezésen át az üzemeltetésig és az adatok feldolgozásáig valódi egyablakos szolgáltatást nyújtanak.

Legyen ennek a rendkívüli helyzetnek az egyik pozitív hozadéka az, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordítunk a megtakarítási lehetőségek kiaknázására.